Loading...

Blog

Design és kutyák egy irodán belül

Kreatív munkához kutya jár - ez nem is kérdés, de hogyan látja egy, a piacon 30 éve jelen levő magyar tulajdonú kreatív cég ezt a kérdést?

Szép Bernadett-tel, a Torter Design cégvezetőjével beszélgettünk az Év Irodája pályázat apropóján, hiszen cégük nevezője az ingatlanszakma egyik legkiemelkedőbb, évente megrendezésre kerülő versenyének.

„Tavaly a kisvállalati kategóriában nyertes Betsson Budapest Offices révén már belekóstolhattunk a sikerbe, hiszen alvállalkozóként – többedmagunkkal – mi is részt vettünk a kivitelezésben, mint az egyedi bútorokért és 3D feliratok egy részéért felelős partnercég.”

Idén viszont az Év Irodája kategóriát célozták meg, vélhetően egyedülálló módon kialakított új munkahelyükkel, hiszen ahogy említi, az első terv-vonaltól az utolsó csavarig mindent – és valóban mindent - ők maguk hoztak létre. A tervezés előtt felmérték a kollégák igényeit, ezt követően a látványtervező kollégák (Pintér Fruzsina vezetésével) elkészítették a terveket, a megvalósítást pedig a csapat asztalosai, villanyszerelői, lakatosai és festői végezték.

Nem meglepő, hiszen cégük alapvetően hazai és külföldi kiállítási standok tervezésével és kivitelezésével foglalkozik, emellett számos rendezvény design- és színpadtervezését, televíziós műsorok díszlettervezését és gyártását is ők készítik, így komoly saját gyártókapacitással és nagyszerű szakemberekkel rendelkeznek. Éppen a sokrétű munkafolyamat miatt, saját dolgozóik közel 70 fős létszáma korosztályát tekintve nagyon vegyes, leginkább 20-55 év közötti, ebből hozzávetőlegesen 60% fizikai dolgozó, 40% pedig szellemi foglalkozású.

Elmondása szerint a legfontosabb szempont a kényelem és a tágas terek hangsúlya, de ugyanennyire fontos volt a közös légterű és zárt irodák megfelelő aránya, valamint, hogy a munkaállomások betöltsék az ott ülő kolléga pozíciójának igényeit. Az új iroda – amely a régihez hasonlóan az egykori Kispesti Textilgyár területén helyezkedik el – erre már tökéletes alapot biztosít, hiszen a korábbinál nagyobb területet, egy teljes szintet jelent.

„Kényelmes, otthonos, de egy modern munkahelyi igényeket kielégítő iroda kialakítása volt a fő cél, ahol mindenki nyugodtan és hatékonyan végezheti a munkáját, de a kikapcsolódásra is talál lehetőséget. Már kialakítás alatt van a felettünk lévő szint, ahol többek között pihenőt és konditermet is tervezünk.”- részletezi Bernadett.

A telephely adta fizikai környezet nagyban könnyítette, hogy a kutyabarátság az eddigieknél is fontosabb tényezővé válhasson, hiszen bár a TorTer-nél a kezdetektől természetes volt, hogy kutyák is lehetnek az irodában, most már még nagyobb számukra a kényelem. A kutyusok jelenlétének legpozitívabb hatása véleményük szerint a hangulatjavítás és az esetleges feszült helyzetek oldása, nem utolsósorban pedig olyan kollégákat is összehoz, akik más-más munkakörből fakadóan egyébként nem feltétlenül kommunikálnának egymás között.

A kutyák jelenléte évek óta annyira evidens a cég életében, hogy a kollégák sokszor nem csupán a telephelyre vitték magukkal a négylábúkat, de olykor az építésekre is kilátogatott egy-egy kutyus. Az új irodában karácsony előtt előfordult, hogy egyszerre már 4 kutya is bent volt, és arra is volt már precedens, hogy egy négylábú a csapatépítésre is becsatlakozott a kollégákhoz.

Ritka példa, hogy nem csupán engedi a munkáltató, hanem jutalmazza is a kedvencek bevitelét és emellett azt javasolja, hogy mindenhol legyen irodakutya, sőt, alkalom adtán kapjon ő is ajándékot!

„Tavaly kísérletképpen Mikulás-csomagot adtunk a legtöbb munkanapot bent töltött kutyusnak, ami a neki szánt meglepetéseket tartalmazta, de mivel hatalmas sikere volt a kezdeményezésnek, így idén már a teljes „állomány” kap majd”.

Nyilvánvalóan egy vagány csapatról van szó, így, ha szavaznátok, az Év Irodája oldalon ma még tudtok rájuk voksolni.

A képen Csipesz szerepel. Fotó: Hüse Péter (Csipesz gazdája)

Kapcsolat
Email: info@irodakutya.com
Közösségi média